2. A kerti tó

Csak azért kértem a lapozást, hogy mutassak egy képet is már a sok betű után.
Ezt a képemet a kertben készítettem, ahol van egy kis tavacska, olyan 3×4 méteres. Van benne néhány szál nád, vannak tündérrózsák és szabad vízfelület. Igazából nem gondozom agyon, így elszaporodtak olyan más élőlények is, amelyek nem kimondottan szeretik a gondozást, inkább zaklatásnak veszik azt.


2/1. Katica kirándul

Hihetetlen, hogy egy ekkora vízfelületen mekkora élet folyik. Vannak szitakötők, békák, molnárkák, vízicsigák, tekergőző valamik, meg vízalattjárók. Jönnek óvatos madarak is. Ők a parti kövekre szállnak, és időnként jobbra-balra tekingetve bólogatva iszogatnak. Aztán ott vannak a darazsak. Ők a vízen úszó levelekre repülnek, és terpeszállásban szürcsölgetnek a vízből, amely az alulról jövő levélszárak mentén buggyan ki a levélre. Az első képen látható katicabogár inkább csak alkalmi látogató.

Megtetszett a zöld levélen sétáló jó színkontrasztot adó kis piros bogár. Igazán kedves jelenet volt. Azt még nem is említettem, hogy leginkább természeti képeket szeretek készíteni. Talán azért, mert műszaki ember lévén ilyenkor együtt van velem a fotós eszköz, amit szeretek babrálni, és a természet, amit viszont sohasem babrálok, de tisztelek. Ezért a képért rendesen le kellett feküdnöm a parti kövekre. A könyököm már a vízben volt, a bogár pedig csak mászott, a nap meg égetett. Végül is sikerült egy kedvező pozícióban "megfogni".

Sokan, akik még nem készítettek ilyen jellegű fotókat úgy gondolhatják, hogy a fotózás (ezen belül a természetfotózás) az egy úri, glaszé kesztyűs tevékenység. Hát kérem; nem az. Sokkal inkább a gumicsizma, a terepszínű ruha, a cipekedés, a végtelen türelem és kitartás fogalmakkal lehetne megközelíteni.

Mielőtt azonban szabadon engedném a szavak folyását, hadd mutassam meg azt a darazsas-ivós jelenetet, amelyre fentebb utaltam (2/2). Ezt most kizárólag csak Önöknek mutatom meg, mert egyébként egy nagyobb képből vágtam ki, és még megszólnának a minősége miatt. Könnyen jön ám a kritika, hogy "amatőr kép".

Amatőr - Profi

Ha már itt tartunk, tegyünk egy rövid kitérőt ezt megbeszélni. De vigyázat! Ingoványos terület (gumicsizma!).

Ismerek nem is egy olyan fotóst, aki rendesen, iskolában szívta magába a fényképezés tudományát, bizonyítványa is van róla, sőt a szakmában dolgozik. Készíti a betérő ügyfelek számára a megrendelt családi, esküvői, gyerek stb. képeket. Tulajdonképpen szép szakma, lehet felsőfokon művelni, akár egyedi, művészi színvonalon is, mint bármit. Természetes emberi igényeket elégít ki, azonban ezen belül sokszor a fotós saját igényeit nem tudja kielégíteni!

Ilyenkor kezd el a fényképész a maga kedvtelésére készíteni sétálós, fény- és eseményvadász fotókat. Ezek a boldogság fotók pedig egészen mások, mint a "kell" fotók. Így lesz aztán a szakmabeliből amatőr, esetenként botladozó, gyakorlatlan amatőr. Itt más a szemlélet, más az elvárás, viszont itt végre a maga ura lehet mindenki. Egyaránt lehet belőle amatőrként amatőr, de lehet profi amatőr is.

Nem ilyen egyértelmű azonban a dolog. Van olyan "amatőr" is, aki soha nem tanulta iskolában a szakmát, de mégis magas fokon műveli azt; ebből él (vagy nem). Van olyan szerencsés szakmabeli, aki "amatőrként" is profi marad és használhatja a profi eszközeit és tudását.

Színes a paletta. Mindenki ismeri a tárgyfotózás, a divatfotózás, a színházfotózás, a sportfotózás, a reklámfotózás, a riportfotózás (meg még miket nem említettem meg, amiért jogosan megsértődhetnek az érintettek!) tárgyköreit, az elhíresült paparazzik tevékenységéről nem is beszélve. Mindezen dolgokhoz nagyon kell érteni. Nélkülük már nem is lenne színes az életünk. Viszont a felsoroltak nem igazán amatőr szakterületek, bár ide-oda mindenki bekíváncsiskodik egy-két, vagy több kép erejéig.

Kész vegyes saláta, de sok a szöveg.

Szóval lássuk a medvét!

Általánosan elfogadott nézet szerint az amatőr fotóst az különbözteti meg a profitól, hogy az amatőr rengeteg kattintgatásból készít egy-egy jó képet, a profi pedig jóval kevesebből, mert talán tudatosabban dolgozik. (Motiválja a meghatározást az is, hogy ebből él-e az illető vagy sem.) Valószínűleg igaz is a fenti leírás. Legfeljebb akkor biccen meg egy kicsit a szerkezet, ha amatőr területre téved az a profi, aki itt nem ismerős.

A jó képek élik a maguk bölcs, örökbecsű, vagy éppen tiszavirágnyi életüket attól függően, hogy hova veti őket a sors. A szemlélőnek nem feltétlenül kell tudnia, hogy azokat amatőr vagy profi készítette. Ha hatnak, ha emlékezetesek, akkor valamivel gazdagabbak lesznek a befogadók is.

De térjünk vissza a tóhoz. Ahogy eltűnik a jég róla, hamarosan már kihallik a békák hangja. Csak egy kicsit kell melegedni a víznek ahhoz, hogy észrevegyük a vízen úszó, vagy növényi szárakhoz tapadó békapete csomókat, amikben hamarosan alakot öltenek a porontyok. Az áteső fényben igen jól látszanak a sziluettjeik. Egyik-másik már meg-meg rándul egy kicsit. Mocorognak! (Nem régen még ők is ilyen kis mozdulatlan pöttyök voltak).

Az élet misztériuma! Borzongatóan csodálatos!

Az ilyen helyeket sokszor hallott kifejezéssel "vizes élőhelyeknek" nevezik. Ha valaki elsétál egy ilyen mellett, akkor csak a HELYET látja az élőhelyből. Viszont ha leül csendben mélázni, bámuldozni, akkor egyszerre megmutatja magát az ÉLET is: megrezzen a vízfelszín, megmozdul egy apróság, észreveszünk egy kikandikáló békát, amelyik eddig is ott volt, csiga eszeget valamit a vízfelszínről - alulról, aztán érkezik egy repülő alkalmatosság, amelyik megül egy picit, majd sietősen távozik. Ilyenkor el lehet felejteni a képviselők civakodását a parlamentben, a költségvetést, a primitív autós kiordibálását az autójából, meg a bosszúságot a semmihez sem értő eladó miatt a boltban.


2/3. Biomassza

Na, kizökkentem, de már jól vagyok. Nem tudom észrevették-e, hogy egyes repülő lények (pl. a szitakötők) szeretnek ugyanoda visszaszállni. (Ugye a pimasz légy fogalma ismerős?) Nem tudom, hogy miért van ez így. Lehet, hogy a közelkörzeti légi irányítás keze van a dologban. Szóval egy fotós, ha szitára vadászik, jó eséllyel tud felkészülni egy-egy sikeres lövésre.

2/4. Légikikötő
A barátunk surrogva elrepül, majd egy-két kör után visszatér. Most leginkább a nagyobb szitakötőkre (pl. a lapos potrohú acsákra), meg az óriás szitakötőkre (Anax imperialra) gondolok. A kisebb kék és piros légivadászok és fajtársaik kevésbé ragaszkodnak megszokott leszállóhelyeikhez, de őszintén szólva, ha a helyükben lennék én is oda szállnék, ahova ők; biztonságos tutajként úszó növényi szárakra, jól megközelíthető levelekre. Ezt a képet makró objektívvel készítettem. Elég közel is tudtam menni hozzá. Ha nagyon lassan mozog az ember, akkor van rá esély, hogy ne figyeljenek fel a cselre.

Egyébként vették észre, hogy' dobálózok a neveikkel? Még egy latin nevet is említettem. Ez azonban ne tévessze meg Önöket. A fotózás vett rá, hogy vegyek egy-két ismeretterjesztő könyvet rovarokról, pókokról, madarakról (ilyen képeket is szeretnék majd önöknek mutatni).

Igaz, ők nem tudják, hogy mi emberek hogyan hívjuk őket, nem is hallgatnak rá, de legalább én rendet tudok teremteni a fejemben. Ha egy fotós CD-t készítek magamnak, akkor az akkor kész, ha egy rendes körcímkével is ellátom, amin persze a saját fotóm van. Ha egy rovart fényképezek le, akkor szeretném tudni, hogy mi az. Ha madarat, akkor azt. Nem szeretem, ha valami nem kerek. A pont is kerek, amit a mondat végére teszünk.



Gondolták volna, hogy egy rovarnak mennyi alkatrésze van, hogy milyen bonyolult, és hogy mi mindent tud? Érzékel, dönt (!!), élelmet szerez, szaporodik, helyet változtat, óvja magát. Mindezt egy csöppnyi térfogatban. A 2/5. sz. képen - csak úgy mutatóba tettem ide - egy acsa részlete látható.

Meseolvasás közben azt gondolhatnák, hogy más dolgom sincs, mint képeket mutogatni. Pedig van. Ügyes-bajos, nem-szeretem dolgokra gondolok, amelyek a normál üzemvitelhez szükségesek. Szóval volt egy kis szünet.


2/5. Acsa darab

Amikor néhány nap múlva ismét lementem a tóhoz mindjárt észrevettem, hogy a békapete csomót elhagyták a lakók. Hamarosan meg is találtam őket; a sekélyesben pihentek egy padkán, mintha kirakodóvásár lenne.


2/6. Kirakodóvásár

A

A

Egy molnárka (hivatalosan molnárpoloska), amelyik általában meg-megállva sietősen futkos a vízen, most mozdulatlanul és elbűvölve állt felettük a felszínen és figyelte őket a maga felsőbbrendűségével. Gondolom zsákmánynak túl nagyok a számára (nem úgy, mint a szitakötő lárváknak). Így hát csak nézett. Érdekes, derűs látvány volt, itt jobbra mindjárt meg is mutatom (2/6. sz. kép).




2/7. A tutajos násza
Mint említettem, a molnárka elbűvölten nézte - mondjuk ki végre - az ebihalakat. Ez idő tájban azonban, a molnárkáknak más fontos dolguk is akad. Nem szoktam a kulcslyukon át leskelődni, de most megtettem, sőt le is fényképeztem a látványt és a képet meg is mutatom.

De vigyázzanak, ha megnézik, akkor cinkostársaim lesznek!

A párocska egy vízbe hullott virágszirmot használt kapaszkodónak valami más (pl. konyhaasztal) helyett. Ezúttal egy előtétlencsét tűztem az objektívem elé, mert akkor még nem volt meg a Sigma 105-ös makróm. Néha nem a legcélszerűbb gép beállításokat használom. Ennek az az oka, hogy sokszor igen nehéz körülmények között kell a fotót elkészíteni.

Vigyázni kell, hogy bele ne essek a géppel együtt a vízbe (jobban, mint szeretném), a szemüvegem bepárásodik, a modelljeim állandóan mozognak, a levegőt fulladásig visszatartom, hogy a mélységélességben benne tartsam őket, és vigyázni kell, hogy lehetőleg ne remegjen a gép a kezemben (mert akkor meg az a baj).

Normál esetben ilyenkor dönt egy szúnyog is úgy, hogy itt az uzsonnaidő, és egy hangya úgy, hogy talán jobb lenne megnézni: a bokám felett még mi van a nadrágszáramban. Na, most ha ilyenkor még a gépbeállítást is újra kell szerveznem, akkor az kész tragédia. A végeredmény az, hogy nem lesz meg az a kép. Van ugyan egy alternatíva is, de az furcsa és egyben ellentmondásos módon ugyanez: nem lesz meg az a kép.



További szöveg és vízbázisú képek következnek.

Kérem lapozzon! Vissza a főoldalra