5. További mezei és egyéb képek

Ez egy olyan oldal, amelyen megnézünk még néhány mihaszna apróságot. A következő oldalon pedig a bokeh-el fogunk foglalkozni egy kicsit. No de most még itt vagyunk.

Meleg nyári nap volt, amikor ezt az IC-s képet készítettem.
Van egy túlélő könyvem. Abban azt olvastam, hogy ha egy gyakorlatlan ember szorult helyzetében vadászattal próbál húst szerezni magának, akkor a lesben állás sokkal nagyobb sikerrel kecsegtet, mint a cserkészés.
Ezt a fotóban is igazolhatom. Az ellenkezőjét majd valaki más fogja igazolni, nem én.
(Persze azért egy csónakban ülve vakondokra lesni nem déltájban célszerű.)

Szóval leültem a fűbe, mint a nyuszi (persze oda, ahol különben is volt légi forgalom), és vártam az alkalmat. Ja, azt már előtte kitaláltam, hogy ma nem mászkálókat, hanem repülőket szeretnék fényképezni.

Azt láttam, hogy az előtérben látszó lila virágú növényre szívesen jönnek látogatók, és abból az irányból jönnek, ahonnan ő is jött. Ez adódott a számukra, mert a másik oldalon én ültem.
Arról szó sem lehetett, hogy a gépet magára hagyjam az élességállításkor. Tudom tapasztalatból, hogy ilyen kicsi és ilyen gyorsan mozgó téma esetén az élesre állító rendszer csak a tisztesség kedvéért teszi-veszi magát némi morgolódás kíséretében a bajuszom alatt, aztán feladja. Ezért kézzel beállítottam az élességet egy helyre, és csak reméltem, hogy jókor nyomom meg a gombot. Több közül az egyik katt jókor volt. Kb. fél órám ment rá, a lábaim teljesen elgémberedtek, pedig törökülésben ültem, ami a számomra a legkényelmesebb.

Ehhez a képhez a gépen és a madáron kívül kellett 1% jól működő reflex, és 99% szerencse.
Ha viszont nem ülök oda, akkor 100% valószínűséggel nincs se kép, se szerencse. Hogy a kép jó-e vagy sem azt, ítéljék meg Önök. Nekem vadászélmény volt.


5/1. InterCity érkezik
A
A

5/2. Őszi bú
Az Őszi bú c. kép az, aminek látszik, és amit a cím elmesél. Hűvöskés idő volt kevés mozgással a természetben. Jó időben, jó helyen mindig történik valami. Az élet jelenlétére többnyire a mozgások hívják fel a figyelmet. Itt viszont semmi sem mozdult.

Ezt a szöcsit is a mozdulatlanságában kellett észrevennem.

Itt a szöcske szomorkásan ül a halódó növényzeten.
Egyébként furcsák ezek a visszaható képcímek, hiszen a modell nem érzi át mindazt, amit a néző gondol róla. Az édes kis cica sem édes, csak mi mondjuk.
Az embernek vannak ilyen kivetítő tulajdonságai.

A
A

5/3. A csőlakó
Egyik nap ebéd után, a hétvégi házunk kertjében matattunk. A feleségem a virágjaival volt elfoglalva, én meg fotótémát kerestem, csak úgy "hátha" alapon, mert a fények nem voltak túl jók, mint általában délidőtájt.
Már ballagtam visszafelé a vadszőlős ház árnyékába, amikor megláttam, hogy egy madár repül be az öreg vastalicskám nyelébe. Szokatlan dolog!
Elkezdtem figyelni. Hát volt mit! Csinos kis forgalom volt. Ezek a ...a... majdnem kimondtam, hogy mik beköltöztek a nyelembe. Csak azért nem mondtam ki, hogy mik, mert igazából nem is tudom, hogy mik.

5/4. A kapuőr

Hártyás szárnyuk van, ez jellemző sok fajra, pl. a darazsakra, méhekre, amelyeknek barázdált, sokszor sárgás csíkozású potrohuk is van. Ennek viszont olyan a potroha, mint a fürkészlégynek vagy a poszméheknek.
A sógornőm hívta fel a figyelmemet, hogy ne legyek biztos, amikor darazsaknak hívom őket (mivel először erre tippeltem). Egyébként ő szokta korrigálni az ilyen jellegű helytelenkedéseimet.
Nagy tudomány! Mindenesetre nem igazán örültem a hívatlan lakóknak. Jóhiszemű de jogcím nélküli beköltözőknek tekintettem őket. Jóhiszeműnek azért, mert nem volt a nyél bejárata bezárva, nem volt lelakatolva, sőt semmi tulajdonosra utaló jel sem volt rajta. Őseink is valahogy így foglalhattak barlangot maguknak.

A későbbi következményekkel nem törődve hoztam a fotós dolgaimat: egy kis sámlit, a gépet és az állványt.

Hosszútávra rendezkedtem be a talicska előtt. Rövid szemlélődés után észrevettem, hogy van kapuőr is (az 5/3-as képen éppen hátrahúzódott). A nem azonosított repülő lények viszont lelassítottak a bejárat előtt, gondolom a könnyebb talajfogás, meg a miatt is, mert bent már kevés a hely az iránymódosításra.

Így tehát az élességet kézzel közvetlenül a bejárat elé állítottam, és lőttem, amikor csak lehetett. Készült vagy húsz kép. Ezekből való a "Csőlakó" című, és mindjárt itt van a "Mogorva kapuőr" c. kép is. Ez a robusztus alak mindenkit beengedett, de rögtön utánament a nem tetszőknek, és szomorú, de az illető már csak szabadesésben távozhatott. Nem sikerült rájönnöm miből ismerte fel az idegeneket. Talán valami kódszám?
Zárt, autonóm közösségük van a mi világunkon belül.

A
A
A
Mutattam már a vastalicskám nyelébe költözött darazsakat, akikért nem kellett messze utaznom.

Ugyanott a kertben sunyiskodtam a gépemmel egy alkalommal, amikor egyszer csak kibukkant a kövek közül ez a kékeszöld gyík (Nem hivatalos megnevezés! Csak én hívom így a színe alapján).

Az egymásra találás nagy pillanata volt. Közel voltunk egymáshoz, mégsem szaladt el rögtön, hanem felágaskodott, hogy jobban szemügyre vehessen. Én is felemeltem a gépemet - nagyon lassan, és durr, durr.
A varázslatnak vége volt, de a gépem megőrizte a jelenetet. Alig vártam, hogy viszontlássam a képernyőn.

A póz kedves, az egyénisége pedig megnyerő volt. Mintha szónokolna.

Ez szülte a cím-ötletet is.


5/5. Hölgyeim és Uraim!
A
A

5/6. Pármadár
A sakktáblalepkék neme igen fajgazdag. Főleg valahol a Földközi-tenger medencéjének térségében élnek. Van viszont egy fajuk, amelyik hazánkban is megtalálható. Állítólag néhol sok is van belőlük, sőt még tömegesen is megjelennek - írja az én lepkés könyvem.

Ez a könyv azonban 1986-ban íródott. Azóta már semmi sem olyan tömeges, csak a megmozdulások, de most itt nem politizálunk.
Még a múlt évben beszélgettem ezekről a lepkékről Csabával és Gyurkával. Ők azt mondták, hogy tudnak egy jó kis helyet a közelben, ahol fellelhetők.

Azóta többször is eszembe jutott (még a télen is), hogy jó, akkor majd júniusban. Azért ekkor, mert egyetlen nemzedékük júniusban jelenik meg. Itt vannak ugyan őszig, de hát a tojás is frissen jó.
Lassan, de azért csak eljött ez a június. Viszont Gyurka nem jött el. Így Csabával megbeszéltük, hogy napfelkeltére már ott leszünk. Fél négykor keltem, fél ötkor találkoztunk. Ez idő tájt a Nap már jócskán kelőben volt, azonban némi késleltetést okozott az a jókora domb, ami fölé még mindig nem emelkedett.

A legjobb lepkéző idő a hajnal, amikor még fázósan üldögélnek, és esetleg harmatosak, no meg, amikor még gyönyörűek a fények. Nos ez a reggel nem igazán volt harmatos (csak a lelkem), de lepkét találtunk némi kószálás után - ha nem is tömegesen.

A hajnalnak csak az az egyetlen baja a korán kelésen kívül, hogy hosszúak az árnyékok. Ügyeskedni kell a lepkekerülgetés közben, hogy az árnyékunk át ne haladjon rajtuk, mert a változásra érzékenyek és elrebbennek, ha már vannak olyan állapotban. A képen látható párocskát sikerült meglepni miután együtt töltötték az éjszakát.

Egy kis jóleső diffúz vakuvillantással felderítettem őket. Ezért, meg azért is, mert még korán volt, a háttér tapintatosan a sötétbe húzódott.

Nem tudom melyik a nőnemű. A könyvem azt írja, hogy a nőnemű szárnyának fonákja egy kis helyen barnás. Ha az a fonák, amit itt látunk akkor az élesebbik egyed a nő. Kész.

Egyébként emberek esetén többnyire már ránézésre meg lehet mondani ki a nő és ki a férfi, vagy legalább is sejteni lehet, bár egyre kevésbé. (Most nem olyan esetekre gondolok, amikor a férfi a nő és a nő a férfi, meg ..., de hagyjuk - bonyolult). Manapság a nők nadrágban járnak még dög melegben is, a fiúknak hosszú a hajuk (vagy egyáltalán nincs), és karikát viselnek a fülükben. Ez utóbbit nem kifogásolhatom, hiszen ez más természeti népeknél is gyakori.

A
A
Na szóval, miután elmeséltem a hajnali lepkevadászat előnyeit, most mutatok egy olyan képet, amelyikkel minderre - mindenki számára jól látható módon (de mégis inkább csak látszólag) - alaposan rácáfolok. (Így lehet hinni nekem!)
Ez a kép ugyanis meglepő módon nem lepkét ábrázol, hanem hangulatot. Délidőben készült, amikor a tikkadt szöcskenyájak legelésznek, vagy éppen ugrálnak a lépteink elől. A látásunk elhomályosodik, a nap nyíltan, felszólítás nélkül tüzel, a levegő pedig fodrozódik a talaj menti forróságtól.

Ez esetben még egy plusz meglepetéssel is szolgálok: ennek a képnek ugyanis van kerete. Az összes előző képnek csak egy vékony - inkább jelzés értékű - kerete volt, amely éppen csak elválasztotta őket a külvilágtól. Ez pedig egy széles fehérben díszeleg. Úgy éreztem a forróság érzékeltetéséhez ez kívánkozik. Lehet, hogy Önök lekutyázzák, de talán mégsem.

Az ilyen jó kis téma-helyeket a jó-barát fotósok el szokták mesélni egymásnak. Igen értékes információk ezek. Jó ilyen helyekre kirándulni is, kimozdulni a megszokott környezetből. Gyakran idegen környezetben olyasmit is észrevesz az ember, amit otthon nem (pláne, ha otthon nincs is mit).

Önök jó barátaim, ezért elárulom, hogy ez az utóbbi "Nyáridőben - Délidőben" című képem a budapesti Széchenyi hegyen készült, a tévé nagyadó mögötti természetvédelmi területen. Gyakori lelőhelyem. Most Lacival mentünk oda.
Sokan szidják a tévét, de ahol ilyesmit találni, az nem lehet rossz dolog.

Utólag még megjegyzem, hogy többek mellette, mások pedig ellene vannak a kereteknek. Én személy szerint gátlástalanul használom, ha úgy érzem, hogy hasznára válik a képnek, és nem használom, ha úgy érzem, hogy nem.


5/7. Nyáridőben - délidőben
A

5/8. Tüskénjáró
Egy domboldalon sétáltam lefelé, amikor megláttam ezt a nagyranőtt szamárkórót. Úgy tűnt, hogy az összes tüskés fejet beszőtték a pókok. Csak itthon olvastam utána, amikor is kiderült, hogy a "pókszálakat" nem pókok alkották, hanem növényi anyagból képződött a terméstokon.

Közelről egész veszedelmesnek tűnő dárdahegyekben végződtek a tüskéi, és mégis..! Pőcsikek mászkáltak rajta igen ügyesen. Egyik tüskét a másik után markolták meg. Hátsó lábaikkal kapaszkodtak, miközben az elsőkkel új fogást kerestek. Ezek a színjátszó, zöldes szemű pőcsikek hivatalból a bögölyökhöz tartoznak, de engem még egyszer sem támadott meg ilyen.

Nem ám éppen hogy csak elvoltak itt, ha már egyszer ideszálltak! Kimondottan szerettek itt tanyázni. Többen is voltak. Más fajok viszont egyáltalán nem látogatták ezt a helyet.

Érdekes volt bekukkantani a világukba.

A
A
Egy szép őszi napon gondoltam sétálok egyet a Margitszigeten. A fényképező táskámat rutinszerűen felkaptam, meg se néztem, hogy mi van benne.
Gondoltam elmegyek a rózskertig, aztán fordulok vissza. Végül is így lett, csak éppen a fordulóban elidőztem egy kicsit, mert megláttam ezeket a szendereket.

Fantasztikus fickók! A mai kor emberei: a gyorsétkezés hívei. Röptükben falatoznak. Különösen a mély kelyhű virágokat kedvelik. Korábban még én is csak képeken láttam ilyeneket. Elég fajgazdag társaság, de Európában jószerivel csak ezek a kacsafarkúak találhatók meg.

Mindjárt az elején kiderült, hogy a 70-300-as obi van a gépen, ami nem a legjobb erre a feladatra, mert a közel-távolsága meglehetősen nagy. Már tudtam, hogy másnap vissza kell jönnöm. Talán jó idő lesz, talán ők is ott lesznek.

Bingó! Mindent ugyanúgy találtam. Minden ugyanúgy volt. Feltűztem a makró obim, aztán rövidesen le is vettem. Nem engedtek elég közel magukhoz. Ami működött, az az 55-200-as volt.

Szerencsés pillanatot sikerült elkapnom (számos kevésbé szerencsés között). A virágtól egyébként hamar megszabadult.
Jót sétáltam, jó napom volt. Már Voltaire is megmondta, hogy az egészségre vigyázni kell, és minden napnak meg kell szerezni a maga örömét.

Esetleg még egy-két további ilyen képet?Pirosban (5/9a) Hasonló (5/9b)


5/9. Hoppá!
A
A

5/10. Helyzetkép cunami után
Korán keltünk Lacival és Csabával, hogy kiautózzunk az ócsai természetvédelmi területre. Hogy miért kellett oda elmenni, amikor ilyesfélét úton-útfélen találni? Azért, mert nem csak ezért mentünk, meg azért mert a városban mégsem túl sűrűn találunk ilyesmit. Meg még a hely szelleme miatt is. Furcsa ugye?

Sok szép pókhálós képet láttam már. Oldalról, ferdén, pókkal, pók nélkül, prédával. Én magam is készítettem ilyeneket. Mindegyik más egy kicsit (meg nagyon).
Gumicsizmában, bakancsban caplattunk a harmatos fűben (a közönséges cipő menten átázik).
Valamikor lenyírták a füvet, de foltokban meghagytak pókos szigeteket. Ott láttam meg ezt a tépett, harmatos (lehet, hogy éjjel esett?) pókhálót. Megtetszett, ahogy a hajnali fények játszottak rajta.

Készült egy másik kép is, de talán ez a jobbik.
Aha! Itt van. Azért megmutatom ezt is! -: Már, ha érdekli...(5/10a)

A
A
Az előző képnél említettem, hogy korán keltünk az ócsai kiránduláshoz.
Most visszanézve egy kicsit csonkának tűnik az oldal, mert más említeni a hajnalt, és megint más megmutatni azt. Hát most megmutatom.

Sok ember (főleg a városokban) nem kel fel olyan korán, hogy lássa a kelő napot. Pedig néha-néha érdemes lenne megnézni. A hajnal az más, mint a naplemente. Legalább is én sokkal derűsebbnek érzem.

A naplemente andalító és álomba ringató. A hajnal az friss, vidám és éltető.

Azonban a hajnalok sem egyformák. Ez talán különösen szép volt a sávos felhőivel, és a talaj felett lebegő ködsávval.

Az ócsai természetvédelmi területnek van park jellegű része (ez csak engedéllyel látogatható), és van erdős része. A mellékelt kép a park és a mezőgazdasági terület határán készült.


5/11. Napkelte Ócsán
A
A

5/12. Jóreménység
Az előző képen egy napfelkeltét láttunk. Most viszont egy naplemente van soron, bár maga a Nap igazából nincs is a képen. Hazaindulás előtt még tettem egy ellenőrző sétát. A nap már éppen lebukni készült a hegyek mögött, amikor észrevettem ezeket a gondosan összeragasztott kis golyókat. Néztem, ahogy világítottak a fényben.

A gépem velem volt. Nagy baj tehát nem lehetett. Azt már megtanultam, hogy ilyenkor minden perc számít a gyorsan változó fények miatt. Tanulmányozni ráérek, tehát most: katt.

A képnek "Jóreménység" címet adtam. Talán mondanom sem kellene miért.

Nem tudom milyen rovar (vagy pók?) hagyta itt zöld gömböcskékbe zárva a jövő év reménységét. Valószínűleg túl kell élniük a téli hideget, az éhes madarak és más rovarok találékonyságát.
Lehet, hogy többet már nem látom őket, de a kép megmarad.

A
A

Most egy kis kitérő jön a bokeh világába. Ha valaki esetleg nem tudná, hogy mi az, az azt is megtudhatja a következő oldalon.
Segítsünk magunkon: Katt! Vissza a főoldalra