![]() |
![]() |
|
Még mindig Szentendrén járunk. A part felé sétálva elmentünk a Malom Múzeum előtt. Elég későre járt, de az udvarba bejutottunk. Csak ott derült ki, hogy a múzeum belső termei már zárva vannak. Az épület romos, nyitott alsó szintjén (vagy szépítsük meg: az árkádok alatt) szobrok álltak.
A világítás még be volt kapcsolva. Az egyik szobor érdekes árnyékot vetett a csupasz, vakolathiányos falra.
Mellette elhaladva a barátom megjegyezte, hogy még nem sikerült ezekről a szobrokról jó képet készítenie, pedig érdekesek. Na - mondom - mindjárt megmutatom hogy' kell ezt csinálni. Ilyen kis bökdöső szövegeket azért meg szoktunk engedni egymásnak. Senki sem veszi rossznéven. Nevettek is rajta. Remélem, Önök is látnak benne fantáziát. Néha folyik vita fotós berkekben, hogy egy műalkotásról készített műalkotás (jelen esetben fénykép) minek minősül, és kinek az érdeme a siker, vagy kinek jár az elmarasztaló kritika. Láttam már olyan szoborfotókat, részlet fotókat, amelyek újrafogalmazták a témát. Alkotást készítettek az alkotásból. Jelen esetben ezen a képen az eredeti szobor nem is látható csak az árnyéka. |
![]() |
Egyik nap az egészségügyi sétám a Dunapartra vitt. Rákönyököltem a kő mellvédre a budai oldalon. Pont szemben volt az Országház. Annyian fényképezték már, hogy ezt már csak nem fogom most én is lefényképezni! Persze-persze; nem dolgoznak, vasárnap van. Kedden visszamentem állvánnyal. Mindent szépen beállítottam, kezem a gombon, de most sem volt mozgás. Aztán egyszer csak jött valaki, átvonult anélkül, hogy megnyomhattam volna a gombot. Tudják hogy van ez. Ha nagyon sokáig kell feszülten figyelni valamire, akkor egy idő múlva mégiscsak lankad a figyelem, és a tettrekészség. |
|
![]() |
|
Oxfordban jártam (az egyetemen is, de az egyetemre nem), az utca tele volt helyi történésekkel. Én ezt a jelenetet ragadtam ki közülük. A hittérítő láthatóan talált magának hallgatóságot. Igen nagy meggyőző erővel és hittel magyarázza vallása tételeit. Nem igen értem, hogy egyik vallás követője miért gondolja, hogy az az igazi hit, amiben ő hisz. A képen látható ember - vélem - igaz meggyőződésből hirdeti a saját igazát. Úgy gondoltam viszont, hogy megmutatom ezt a jelenetet, mert gondolatokat ébreszthet az emberi lét kérdéseivel kapcsolatban. A
|
![]() |
A
|
Ez a kép egy kedves, sokszor látott jelenetet ábrázol, amelyet a budapesti Városligeti-tó partján készítettem. A kislány szeretné kimutatni az erejét - végre nem ő a leggyengébb a világon - de azért a világért sem bántaná a galambot. Mintha a galamb is tudná ezt. Nem repül el, csak éppen betartja a játékszabályokat, meg a biztonságos távolságot, mert sose lehet tudni... Egyébként már hozzászokott a gyerekek ilyen viselkedéséhez. Városban már csak így van ez. Művészi ambíciójú fotós közösségekben családi fotókat nem igen illik nyilvánosság elé tárni. Felmerül azonban a kérdés, hogy hol kezdődik és végződik a családi kép kategória. Egy csoportban lefényképezett család például lehet lebecsült családi kép, de ugyanaz egy más kontextusban lehet érdekes, nézegetni való szociofotó. Aztán itt vannak a gyerekképek, amelyekre a legkönnyebb ráragasztani a "családi kép" bélyeget, mert egy saját gyereket ábrázoló képhez a készítőjének más a viszonya, mint egy idegennek, és a tartalma olyan lehet, ami egy kívülálló számára esetleg érdektelen. Nyilvánvalóan a "vízválasztó" az, hogy hordoz-e a kép a családi emléken kívül értelmezhető mondanivalót egy kívülálló számára is. |
A
|
![]() |
S végül, ami a legjobb az egészben; jön a Vége: Megyünk elébe? Vissza a főoldalra |