8. Előmunka-utómunka

Fotós körökben állandó téma az utómunka. Mindenki tudja, érti mit is jelent ez valójában; az elkészült fényképen végzett utólagos (manapság gyakrabban a szoftveres) módosításokat hívjuk így.
Persze megjegyzendő, hogy az "utómunka" csak valamilyen elő(készítő)munka folytatásaként értelmezhető, pedig ugye sohasem hívjuk így azt a munkát, amit a fényképezőgépünk végez.

Sokan egy kicsit titkolnivalónak érzik az utómunkát; á, nem volt semmi utómunka legfeljebb csak egy kis szokásos állítgatás, csak ez csak az …. Mintha ez a munka értéktelenebb lenne mint az, ami odáig volt.
Úgy tűnik, a fejekben lassabban megy végbe a rendszerváltás, mint a technikában. Azok, akik az analóg fotózásban nőttek fel érezhetően máshogy állnak ehhez a kérdéshez, mint akik már a digitális technikával fedezték fel maguknak a fotózás örömét.

Gyakran elhangzik a szakértői megjegyzés: érdemes gondosan beállítani a fehéregyensúlyt, a megvilágítási értékeket, a képhatárokat stb., mert így rengeteg utómunkát takaríthatunk meg magunknak.
Végiggondolták már ezek az emberek, hogy a másik tábor képviselőinek éppen most kezdődik a munka igazi, érdekesebb része, amit egyáltalán nem akarnak megtakarítani? Most van a kezükben valami alapanyag, amit kedvükre formálhatnak?!

Persze, mint sok minden ez is viszonylagos. Máshogy gondolkodik az amatőr és máshogy az az ember, aki ebből él, akinek ügyfelei vannak, és akit nyomnak a határidők.

Tudomásul kell venni, hogy a digitális fotográfiának, ill. robbanásszerű térhódításának pontosan az utómunka volt a mozgatója. Mai számítógépes világunkban ez természetes kiindulópontnak tekinthető. Ugyancsak összekötő, rászoktató motívum, hogy a számítógépeknek is van menürendszere, meg a fényképezőgépeknek is, össze is lehet kapcsolni őket, képfórumokat lehet látogatni stb.
A képek beltartalma, mondanivalója, az esztétikai szempontok stb. mind olyan tényezők, amelyekbe ezen az úton tanulnak bele nagyon sokan.

De nézzük csak meg az általam most előkészítő (elő-) munkának tekintett munkaszakaszt.
Vitathatatlan, hogy ez nagyon fontos mozzanata a kép elkészítésének. Unalmas, semmitmondó képekből nem igen lehet jó képet készíteni - utómunkával se. Ezért az elő(készítő) munka legfontosabb elemének magát az embert tekintem. Minden, ami utána jön az technika, vagy ha úgy tetszik szakismeret.

Az utómunkát pedig nem lehet valami illetlen technikai huncutságnak, technikai manipulációnak tekinteni!
Sőt, ha már szoftveres beavatkozásról beszélünk, akkor az nem az, ami már a digitális fényképezőgépben belül elkezdődik? A JPG, a TIFF vagy a RAW más-más eredményt szolgáltat. Melyik az igazi? Vagy máris manipuláltunk?
De ugyanígy bizonyos mértékig a valóság megmásításának tekinthető a szűrőzés, a derítés, a mélységélesség tetszőleges megválasztása is mindjárt a folyamat elején.
Említsem esetleg - Uram bocsá' - a fekete/fehér technikát, amely ugyancsak a valóság tudatos megmásítása - hiszen a valóság színes!? (Erről már volt szó.)

Végiggondolták már a hagyományokhoz ragaszkodók, hogy ami az utómunka nélküli élményhez, eredményhez juttatja őket, az sem más, mint ugyancsak technika? Digitális fényképezőgép esetén digitális technika. Csupa ipari termék az egész vonalon, akárcsak a számítógép.

Analóg esetben fotokémiai termék a film, technikai eszköz a fényképezőgép, a laborálás során - utómunkaként -megannyi technikai, kémiai eszközt kell bevetni, hogy a remélt eredményt kézbe vehessük. Megjegyzem, hogy a laborálás, mint utómunka, sokszor nem is a fotós "terméke", hanem másé - a filmhívás, a papírkép elkészítése egyébként el sem kerülhető.
Felmerül a kérdés: van-e jogunk valamelyik technikát vagy munkafázist különbnek, igazibbnak tekinteni, mint a másikat.

Természetesen van annak valami varázsa, ha a gépből kikerülő kép már kész "termék", amely további javításokat nem igényel.
Ezt azonban leginkább sport teljesítménynek tudom tekinteni. Ha a gépből kikerülő kép már azonnal készen is van, az maga a siker, de sok köze nincs a képi élményhez, amelyhez a nézőt juttatja.
Az, hogy valamelyik munkafázis nélkül juthatunk el a végleges eredményhez, vonatkozik mindkét irányú megközelítésre. Fényképezőgép nélkül, csupán valamelyik képszerkesztő program használatával is lehet látványos, sokaknak tetsző képeket készíteni, képeket festeni - már aki tud - vagy lehet jó grafikát készíteni.

A (szoftveres) utómunka-nélküliségnek is megvan azonban a helye a fotózásban. Gondoljunk csak a dokumentációs célból készült fényképekre, ahol a pontos alak- és színhelyességnek kiemelt jelentősége van. Azért valljuk be, hogy a digitális géppel készült ilyen képeknek is jót tesz egy kis utólagos szoftveres élesítés meg miegymás.
Ahogy egy festmény megítélésekor sem kérjük számon a művésztől, hogy milyen előkészítő munkával, milyen technikával fejezte ki a mondanivalóját, úgy a fotózásban sem érdemes minősíteni a munkafázisokat. Jelenleg pedig a minősítés (az utómunka leminősítése) kimondatlanul is ott lappang a fotós köztudatban.

Ne felejtsük el azt se, hogy a digitális fényképezőgépeket gyártó vállalatok pontosan azért bocsátják a fotósok rendelkezésére a RAW formátumokat, mert tudva-tudják, hogy bizonyos esetekben a termékük nem tudja az optimális minőségű képet előállítani, és ezért szükség van az utólagos kreatív beavatkozásokra.

Hát..- valószínűleg ez a harc is olyan dolog, mint ami a társadalmi változásokban tapasztalható. Forradalmian új dolog elfogadásához generáció váltásra van szükség.

Akik azt gondolják most, hogy egy elfogult számítógépes ember beszél belőlem, azoknak szeretném elmondani, hogy amikor én elkezdtem fényképezni gyerekkoromban egy 6x9-es kihuzatos géppel, akkor színes technika még nem is igen volt, és az utómunkám a képek szárításával fejeződött be – de nagyon szerettem csinálni azt is.

Remélem, nem vették rossz néven ezt a kis eszmefuttatást. Mindenképpen szerettem volna megosztani a véleményemet Önökkel.

Most pedig, miután befejeztem a morgolódást, folytassuk a képnézegetést az utolsó témánkkal, a madarakkal. Ha már eddig eljutottak az olvasásban, akkor bízom benne, hogy velem maradnak még egy kicsit.

Irány a madarakhoz! Vissza a főoldalra
A