Makró stílusokról általában

A makrót lehet szeretni és lehet nem szeretni, de létező, élő fotós ábrázolásmód. Egy olyan terület, amelyre a régi nagy fotósok általában nem hatoltak be. Jellemző, hogy a fotóstól állóképességet (csúszás, mászás, görnyedés), kitartást és nagy türelmet követel meg.
Szóval ez nem egy állófogadás.
(Itt jegyzendő meg, hogy makrót említve az emberekben leginkább rovarképek ötlenek fel, pedig bármiről készülhet ilyen kép.)
Amikor makróról beszélünk, inkább csak a technikájáról, esetleg a kategória adatszerű határairól esik szó.

Talán ezért is, itt most a makrózás egy másik aspektusát tekintjük át: a stílusokat.
Külöböző makrózási stílusok alakultak ki az alábbiakban bemutatott három fő vonulat köré épülve.

1. Kis dolgok minél részletesebb ábrázolása.

Van aki ezt a stílust nem kedveli a dokumentarista jellege vagy esetleg saját fóbiái miatt, pedig ennek is megvannak a követői. Nem utolsósorban örömszerzés forrása lehet mind a készítőjének, mind a befogadónak, hiszen olyan dolgokat mutat meg, amelyeket úgy általában nem látunk szabad szemmel.
Ezek a képek (sokszor a mikroszkópiát megközelítve) már a környezetet sem mutató extrém nagyítású felvételekig terjednek, melyekben egyre inkább a technikai bravur dominál, beleértve a szoftveres lehetőségeket is. Sokakban ez a jellemzője vált ki ellenérzéseket, kiváltképp azokban, akik a természetfotót is csak művészeti oldaláról szeretik megközelíteni, és azt is leginkább "felvételszűz" állapotában.

Az adatszerűség mellőzésével ott húznám meg a természetes határt az általában makrónak nevezett és a mikroszkópikus nagyítású képek között, ahol már ténylegesen a mikroszkóp lép be az eszközök sorába. Az átmeneti szakaszban, a kis mélységélesség miatt, már a makrónál is megkezdődik a különböző élességi sávokban készült sorozatfelvételek szoftveres összedolgozásának technikája. Megemlíteném még, hogy a sokszor igen látványos mikroszkópos képek többnyire preparátumokról készülnek, míg a makrók inkább az érintetlen, élő természetről.

Egyébként - különös tekintettel a fáradságos mivoltára, meg az eszközkészletére - nem is olyan könnyű mesterség a makrózás.

Ez a részlet-ábrázolós makró stílus főleg a meghökkentés erejével, érdekességével hat.

2. Kis dolgok művészi indíttatású ábrázolása

Igen sok minden beleérthető ebbe a kategóriába, és tág teret enged az alkotó számára ahhoz, hogy saját látásmódját, fantáziáját kifejezésre juttassa.

Az éles/életlen részek egymásba olvadása, a színek (vagy szürke tónusok) és a formák harmóniája dominál. Fontos szerepet kap a képi elemek összhatása, a kép szerkesztése, egyensúlya.
Itt említeném meg azokat a (fél-makrós) irányzatokat is, amelyeknél szinte a háttér lép a fő téma helyére. A "fő téma" (pl. egy lepke) gyakran elég kicsi és részlettelen, de mégis szervesen beépülő képalkotó elem.

Az ilyen képek többnyire meglehetősen statikusak. E mellett gyakran kapják az elismerő "gyönyörű" vagy "festőies" jelzőt, amely utóbbi talán nem mindig hízelgő egy fotós számára, viszont mégis: a tetszésnyilvánítás egy formáját jelentheti az alkotónak.
Megítélésük kényes a "szép" fogalmának ingatag és erősen szubjektív volta miatt (lásd művész filmek kontra közönségfilmek). Ismétlődő témák, helyzetek, megoldások unalmassá is válhatnak.

Ezek a képek többnyire a látvány erejével, folthatásaival hatnak, a szépérzékünket símogatják, és esetleg megmozdítják a fantáziánkat.

3. Kis dolgok dinamikus ábrázolása

Ezeknél a képeknél a "szép" nem olyan elsődleges, meghatározó erejű, mint az előző kategóriában, de azért fontos kellék. A főtéma meglehetősen éles és részletes, de szervesül a környezettel, a háttérrel. A kép mozgalmas, és története van. Ez a "történet" automatikusan hozza magával a címet is.

A kép dinamikáját néha maga a háttérbe helyezés, de sokszor a mélységélességgel való játék hozza meg, amikor is a környezetből egyes képrészletek itt-ott előbukkannak az életlenségből, és nem csak a főtémán átvonuló élességi sáv dominál.
Hasonló mozgalmasságot vihet a képbe a látható cselekvés, az esemény ábrázolása és nem utoló sorban a színek, vagy éppen a szürke tónusok dinamikája.

Ez a stílus elsősorban a képen látható eseménnyel, a fények, színek játékosságával hat.

A fenti osztályozás tapasztalati tényeken alapul, és csak a gerincét alkotja a lehetőségeknek. Számtalan átmeneti állapot is létezik, amely sikerrel ötvözheti az előnyös tulajdonságokat. A fotós szíve-joga eldönteni melyik stílust érzi magához legközelebb. Tudatos alkotás esetén talán a szerencse is szívesebben pártol hozzá, mert szerencse - ugye - az azért kell a makrózáshoz?